A legújabb absztrakt mixed media kollekció, egy igazán szabad kreatív folyamat során keletkezett. Az ihletet a szél, a tánc és a zene adta, ennek eredményeképpen egy könnyed, játékos kollekció született.

 

Na de mi is az a mixed media?

A mixed media technika lehetővé teszi a különböző mediumok használatát, mint például akvarell festék, akrilfesték, olajfesték, olajkréta, pasztell, tinta, ceruza, grafit, szén, toll stb. Mindemellett különböző módszereket és technikákat is egyesít, így megszámlálhatatlan hatás érhető el.

Ahhoz, hogy elinduljon bennem az a kreatív folyamat, amely során meghatározom azt hogy mely anyagokkal tudom elérni a könnyed, játékos, légies hatást, kicsit rá kellett hangolódnom erre a hangulatra és érzésvilágra.

Az asszociáció, és ráhangolódás folyamata.

Hiszem és vallom, hogy tökéletes részei vagyunk a természetnek. Ahogyan az ember, úgy a természet is tud szélsőséges állapotba kerülni. Ezek az állapotok lehetnek rombolóak, ugyanakkor építőek, felemelőek is. Biztosan neked is volt már ijesztő élményed a természetben. Például egy nyári vihar előtt, amikor olyan hirtelen és hatalmas erővel csap le egy széllökés, hogy meghajlítja a fákat és megtépi a növényeket. Ilyenkor rettenetes pusztító energia tud összpontosulni! Ugyanakkor a szél amilyen erővel tud rombolni, olyan erővel tud gyengéd, friss, hűsítő, simogató, gyógyító és egyszerre játékos is lenni. Eldöntöttem, hogy ebben a kollekcióban a levegő mozgásának ezt a pozitív pólusát szeretném megjeleníteni.

Hogyan kerültem interakcióba a szél elemmel?

Valahogy mindig is ösztönösen szerettem ráhangolódni és összhangba kerülni a környezetemben előforduló és megnyilvánuló elemekkel. Tisztelet ébreszt bennem az az erő, amit a természet magában hordoz. Amikor elmegyek egy tiszta helyre, becsukom a szememet és meditálok. Ilyenkor a benső énemtől sugallatokat, válaszokat kapok, ami a saját személyes fejlődésemet is segíti és az alkotáshoz is kapok inspirációt. Amikor csak tehetem és lehetőségem van rá, gyakorlom a jelenlétet és az odafigyelést. Leülök egy magaslaton lévő sziklára, egy tágas virágos mezőre, vagy egy tengerpartra és minden helyszínen más és más dolog történik körülöttem… és bennem is. Figyelek. Ahol friss fuvallat kap a hajamba, ott szélnek eresztem a fáradtságomat, és minden bosszúságomat. Máshol ezer virág édes, aromás illatát gyűjti össze a szél, ami boldogsággal tölti  meg a lelkemet. Ahol sós légáram permetezi testemre a tengervizet, ott az elemek felfrissítenek és átmossák az aurámat. Csodálatos ahogyan táncol a szél nem? A kollekció neve is ezt tükrözi.

Hogyan adtam nevet a kollekciónak?

Könnyű volt maga a szél és a balett, mint tánc között párhuzamot vonnom. Hiszen a balett amilyen könnyed és légies mozgásformának tűnik, olyan hatalmas fizikai és kifejező erő van benne. A meditatív tapasztalatok, a zene és a tánc együttes inspiráló hatása segítettek nekem megalkotni ezt a különleges mixed media kollekciót, amelynek végül a “SZELLŐTÁNCOK” nevet adtam. Az egyes festményeket külön-külön is, a balettben alkalmazott lépésekről, ugrásokról, forgásokról és kifejezésekről neveztem el, és nagyon élveztem ezt az expresszív, szabad, és határtalan játékot.

Az alkotói, kreatív áramlásba, flowba kerüléshez szeretek zenét hallgatni. Ha kíváncsi vagy mely zenék inspiráltak a kollekció megalkotása során hallgasd meg a lejátszási listámat is.

Szellőtáncok - új absztrakt mixed media kollekció

Az életöröm játékos kifejezése.

A szél táncát, az örömet, a mozgást, a finomságot, a lágyságot, tisztaságot, illékonyságot, könnyedséget, transzparenciát akartam megjeleníteni ezekben a festményekben, ezért elkezdtem a különböző anyagokkal, médiákkal kísérletezni. Hordozófelületnek kiváló minőségű savmentes akvarell papírt választottam, ami pamutszálakat is tartalmaz. Hihetetlenül izgalmas, ahogyan a különböző festékek, anyagok, más-más módon viselkednek a papíron. Az akvarell festék gyönyörűen ivódik bele a papír szöveteibe, különleges hatást, egy illúziót, egy benyomást hozva létre az emberi szem számára. Az akvarell festék kiváló a finom, világos áttetsző színek, könnyed friss, gyorsan tovatűnő, elillanó jelenségek megjelenítéséhez. A nehezebb akrilfesték ugyanakkor nagyszerűen beleragad a textúrált papír felületébe, és jól ellensúlyozza az akvarell lágyságát. Egyes festmények megalkotásához használtam ezenkívül olajkrétát, tűfilcet, csillogó fémes színű festékeket. Tartalmaznak különböző festékfoltokat, festék spriccelést, tűfilccel rajzolt jeleket, melyek egytől-egyig a festmények szerves részét képezik.

Bízom benne, hogy felkeltettem a kíváncsiságodat, és hogy Te is azonosulni tudsz ezzel az érzésvilággal. Ha igen, látni fogod a festményeimben, ahogyan játékosan táncra perdül a szellő, és hogy mi mindent visz magával. Port, vízpermetet, leveleket, virágokat magokat, színeket, illatokat, és még ki tudja mit….

A teljes kollekció már elérhető itt!

Kattints ide a Szellőtáncok kollekcióért!

Pin It on Pinterest

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal is!